Boldog Új Évet!

2015 Kedves Barátaim, Olvasóim!

Holnap lesz a 2014. év utolsó napja, s újra egy Új Év következik! Itt van hát újra az ideje annak, hogy az elmúlt évre visszatekintsünk és hogy felkészüljünk a következő évre.

A Karácsonyi Ünnepek alatt köszönetet mondhattunk szeretteinknek, ajándékokkal fejezthettük ki szeretetünket, közös étkezések alkalmával ünnepelhettük meg az összetartozást.

Most az Új Év közeledtével ideje egy kicsit tudatosan áttekinteni az évben elért sikereinket és kudarcainkat. Mi volt a siker/kudarc oka, mit tehettünk volna érte/ellene, hogy lehetne a kudarcból vagy nehézségből erőt meríteni és sikert kovácsolni? Mit akarunk az Új Évben elérni? Mire lesz ehhez szükségünk? Mi az, ami már megvan? Hogyan szerezzük meg azt az erőforrást, ami még hiányzik? Mi a kockázat?

Sok-sok szempont és gondolat előkerülhet, ha egyszer rászánjuk az időt és a figyelmet. Meggyőződésem, hogy megéri összeszedni és valakivel megosztani a gondolatainkat, mert

– aki átgondolja terveit, hatékonyabb lehet a megvalósításban, jobban felmérheti erőforrásait, felkészültebb lehet a váratlan helyzetekben, és jobban beoszthatja erejét az egyes lépések előkészítésével,

– másokkal való megbeszélés során elköteleződhet a cél mellett és támogatókat szerezhet a megvalósításhoz.

Engedjétek meg, hogy mindezt magam is megtegyen ezen weboldal szerkesztőjeként.

Mindenekelőtt magam és az Élet-Kapocs Alapítvány nevében szeretnék köszönetet mondani az idén kapott figyelemért és támogatásért! köszönet3

Remélem, hogy a Boldogságtan-sorozat néhányatok számára segített a változtatásban, sokaknak hasznos gondolatébresztő volt saját boldogsága keresésében vagy legalább érdekes olvasmányt jelentett nektek. Én nagyon élveztem, hogy a könyvet nem egymagam, hanem veletek együtt olvashattam végig, hogy elmondhattam gondolataimat… és bevallom, hogy közben lopva figyeltem a “nézettséget.

A legtöbb figyelmet a kapcsolataink ápolására vonatkozó lecke érte el, biztos a jó kép miatt. A Facebook-os elérhetőség sok új ismerőst hozott, közösségünk a FB-on már 113 főt számlál. Ennek nagyon örülök!

tanulas3Az új évben szeretnék több figyelmet fordítani gyermekeink és kapcsolataink dolgaira, több bejegyzést írni és több tapasztalatot összeszedni a ti segítségetekkel ezzel a témakörben.

És szeretnék a virtuális közösség építése mellett a valódi közösségi programok irányába is elindulni. Mivel minden a születéssel kezdődik, és ehhez óvó és szerető édeasnyára van szükség, úgy érzem a legjobb kezdés egy Anyák Napjához kapcsolódó program lehetne. Kíváncsi vagyok az öteletitekre…

Örökben, sikerekben gazdag és szerencsés Új Évet kívánok mindnyájatoknak!  pezsgő

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.