Cukor = ellenség!! Változtass!

A cukor az egyik legnagyobb ellensége az egészségünknek!

Szerintem igazából már mindenki hallott arról, hogy a cukor (különösen a finomított fehér cukor) nem egészséges, de sajnos igen kevés erőfeszítést sem ér meg a legtöbb embernek, hogy lemondjon az édes életről. Nálunk is mindig vita van gyerekekkel és a nagyszülőkkel is, hogy ne egyenek/vegyenek cukrot mert ezzel csak mérgezik magukat vagy a legféltettebb kincsüket.

A betegség kialakulásával sajnos már mindig egy rossz helyzetből kell kijönni…mennyivel egyszerűbb lenne el sem jutni odáig?! Persze én sem voltam ennek tudatában eddig, s bár nagy édességzabálók nem voltunk korábban sem, a tudatos odafigyelés hiányzott.

A változást a betegségemmel összefüggésben Dr. David Servan-Schreiben “A rák ellen” című könyvében olvasott információk indították be, s persze Borodi doktornő kategorikus tiltása és magyarázata. A következőket foglalnám össze a legfontosabb összefüggésekről.

A finomított cukor fogyasztása egy évszázad alatt döbbenetes mennyiségre nőtt, évi 70 kg/fő/év! Pedig a cukor

– a daganatok anyagcseréjének főszereplője. Otto Heinrich Warburg német biologus orvosi Nobel-díjat kapott annak felismeréséért, hogy a rosszindulatú daganatok anyagcseréje nagymértékben függ a glükózfogyasztástól. A rák felismerését szolgáló PET-szkenner a test azon területeit keresi, ahol kimutathatóan kiemelkedik a sejtek cukorfogyasztása, ahol megnő a vér glükózszintje,

– a megnövekedett glükózszintre a test inzulint bocsát ki, ráadásul a kiválasztását egy olyan molekula kibocsátása kíséri, amely szintén serkenti a sejtnövekedést, így nemcsak megetetjük és fenntartjuk, hanem még növekedésre és terjedésre is serkentjük a ráksejteket,

– a vércukorszint a gyulladások kialakulásával is összefügg, s a könyv számos orvosi kíséretről beszámol, amely során egyértelmű összefüggést mutattak ki a kamaszok cukortartalmú értedje és a pattanásaik kialakulása között,

– a testben lévő gyulladások közvetlen okai lehetnek a rák kialakulásának, s így a cukor fogyasztása a rák kialakulásának esélyét is bizonyítottan fokozza, különösen a hormonálisan érzékeny jellegű daganatokat, mint a mellrák,

– a modern élelmiszeriparban egyre elterjedtebb a glükóz-fruktóz szirup alkalmazása, amelyet kifejezetten a termékek egészségesebb jellegének látszatára, de valójában spórolásra vezettek be, amelyet a testünk már szinte képtelen feldolgozni és méreggé válik.

A rákbetegek gyógyításának tehát az első lépésének kellene lenni annak, hogy a cukor és a fehérliszt (erről majd külön is írok) kikerüljön az étrendből, hogy ne tápláljuk tovább a növekedést!!!

A kisgyerekes szülőknek is teljesen tudatosan figyelni kellene, mert a kicsit ducibb gyerekek esetén különösen figyelni kellene a cukorbetegség megelőzésére és a fogyás elképzelhetetlen mindaddig, amíg a test cukorraktárait teljesen feltöltve tartjuk!

De minden kamaszkorú gyermek szüleinek is tisztába kellene lennie azzal, hogy a hormonális változások miatt amúgy is nehéz helyzetű testet nem szabad még a cukorral is terhelni, mert a kialakult gyulladások hosszútávon kárt okoznak, de a pattanások kezelése is egyszerűbb és hatásosabb lenne az étrend megváltoztatásával. Arról nem is beszélve, hogy nekem is a bőrgyógyász írta fel még a tinédzser szakrendelésen a fogamzásgátló tablettát, mondván, hogy a rossz hormontermelésemnél jobb, ha kívülről adagoljuk a szabályozott mennyiségben hormonokat…jó, nem?

A teljes átállás lenne az ideális, de amíg betegség nincs, addig a nagyobb odafigyelés és a cukor visszafogása is elegendő lehet a teljes tilalom helyett. Fontos megtanulni, hogy a szeretet kifejezésére jobb a puszi és az ölelés, a játszás és a mese, vagy a gyümölcs. De legalább tudatosan olyan édességet keressünk, ami nem tömény cukor!

És az sem árt senkinek a családban, ha a vasárnapi édesség sem porcukorral (vagy legalább nem teljes mennyiségben), hanem helyettesítővel (sztívia, xilit) készül. Ennek megismerése még nekem is most aktuális. Segítségül ide csatolok egy pár oldalt, ahol jó édességek receptjeit találjátok meg:

http://stevia.shop.hu/hu/receptek/?gclid=CMDA8df0zK8CFcNF3wod03aCYA vagy http://www.webcukraszda.hu/paleo.php (ide kattintva megnézheted őket).

Figyeljetek oda! Legyünk tudatosak, zárjuk ki a cukrot! Tartozunk ezzel magunknak és a gyerekeinknek is!!!

Várom a megsütött és bevált recepteket, közzéteszem és mindenki örülhet nekik! Hajrá nagyik és anyukák! Jön az Anyák Napja, gondoskodjunk jó édességről a szeretteinknek!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.