Tag Archives: párválasztás

Jótanácsok a párválasztáshoz, avagy dönts el: bögrét vagy üvegpoharat szeretnél

Úgy érzem, hogy a párkapcsolati témát azzal kellene folytatnunk, mire figyeljünk a párválasztásnál. Ehhez ad segítséget Paeli Suutari könyve, amely csodálatos olvasmány, kötelező olvasmánynak kellene lennie minden 18. szülinaposnak, fiúknak és lányoknak egyaránt.

A könyvben a Suutari család legifjabb tagja a 18. születésnapjára ajándékot kap már nem élő nagyszüleitől. Az ajándék nem más, mint a nagyapja és a nagyanyja által írt levelek, amelyeket eredetileg testvéreinek írtak a nagyszülők külön-külön, de nagyapja téma szerint összepárosította (egy női és egy férfi boríték) és neki szánta. A levelek az idős emberek élettapasztalataiból leszűrt igazságokat foglalják össze arról, mi az igazi érték a párkapcsolatban, hogyan kell szeretni egy nőnek egy férfit, hogyan lehet megtalálni és megőrizni a szeretetet és a gyermekvállalás valódi felelősségéről.

Megindító és tanulságos olvasmány, nagyon kedves és érthető, valóban olyan, ahogy a nagyszüleink elmesélték volna. Azt gondolom, a mai rohanó és modern világban, amikor a generációk már nem élnek olyan szoros kapcsolatban,  mint korábban nagyon sokat veszítünk azzal, hogy elvesznek a csatornák, amelyen keresztül az idősebben tapasztalatai, megtalált igazságai és tanácsai eljuthatnának a fiatalabbakhoz. Persze a fiatalok sokszor úgyis a maguk feje után mennek és legtöbbször a maguk kárán tanulják meg ezeket az igazságokat…, de mégis, fontos és hasznos időnként megállni és a legegyszerűbb módon elgondolkodni a tapasztalatokon, és értékelni.

Számomra a levelek közül az egyik legfontosabb az elvárások feleslegességének a magyarázata volt. Vicces és ugyanakkor szemléletes példa volt az, hogy a párválasztásnál döntsük el hogy bögrét vagy üvegpoharat keresünk, s ha megtaláltuk egy szép kis bögrét, ne kezdjük egy idő után amiatt hibáztatni, hogy ő bizony nem csillogó üvegpohár. Mennyi felesleges gyötrelmet megspórolhatnánk azzal, ha olyannak szeretnénk a párunkat, amilyen és nem olyannak, amilyennek egy soha nem létező, kitalált eszmei lényt képzelünk.

A másik legfontosabb pedig az volt, amelyikben arról ír a nagymama, hogyan kell szeretni egy férfit. Hogy amikor ételt készítünk és adunk nekik, amikor megmasszírozzuk fáradt lábukat és ölelésünkben hagyjuk megpihenni őket egy időre, akkor mindig szeretetünket fejezzük ki feléjük. De a levélben azt is hangsúlyozza, hogy a férfinak nyitottnak kell lenniük és hagyniuk kell, hogy szeressék őket, mert aki teljesen befelé fordul, ahhoz nem jut el az asszonyi szeretet, hiába is igyekeznek.

Az is nagyon elgondolkodtató volt, amit a nagypapa a férfi szerepről, a családfővé érés folyamatáról és felelősségéről írt. Az, hogy a régi társadalmakban a fiatalemberek nem alapítottak addig saját családot, míg apjuktól és a törzs tagjaitól meg nem tanulták a vadászatot (vagy modern felfogással a munkát, bármi is legyen az), a tetteik következményeiért való felelősséget és a férfivá avatási próbatétellel saját maguk el nem érték a kellő önbizalmat abban, hogy képesek egy családnak gondját viselni. Innentől kezdve viszont tényleg az ő felelősségük volt a döntéseket meghozni, a nőknek épp elég feladat volt a háztartás, a gyerekek és az idős szülők gondját viselni.

E soroknál harcos nőtársaim vitathatják, hogy az ő ötleteik és pénzkeresetük nélkül nem tudna boldogulni a család, s persze ez fontos is a maga nemében, de nagy adomány a női rafinéria – ami valakinek veleszületett tudás, másnak tanulni kell – hogy tudjuk kivárni az ötletek előadásának idejét, a fontos dolgok megtárgyalását egy szép és kiadós étel és ital mellett, vagy egy gyengéd ölelés utáni kellemes ernyedtség és összebújás melegében. Ezt akár az én nagymamám is taníthatta volna nekem, hiszen ő is így szerette a férjét, s papa mindig dicsérte, hogy olyan húst senki nem tud csinálni mint ő, olyan dübbencset senki nem süt, mint ő és olyan dolgos sincs másik az utcába, mint az ő felesége…s közben a család dolgai mindig épp úgy rendeződtek el, ahogy mama eltervezte.

Sajnos nem figyeltem erre korábban, most szedegetem emlékeimet össze és változtatok a saját hozzáállásomon.S mivel nekem két kislányom van, úgy érzem ezt nemcsak magam miatt, hanem miattuk is fontos megtanulnom, hogy nekik is a jó példát adhassam tovább.

Ha kíváncsiak vagytok a könyvre, ezen az oldalon bővebben olvashattok róla http://moly.hu/konyvek/paeli-suutari-a-suutari-levelek, vagy akár megvehetitek erről az oldalról http://www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/Product?ProductName=180955_SUUTARI_PAELI_A_SUUTARI_LEVELEK_TITKOS_LEVELEK_A_PARVALASZTASROL_ES_A_SZERELEMROL_SUUTARI_D_KFT_&TabSheet=book&SessionID=5A03162EFF55F0D5E47C7989DA8471HLPCRUNLBNDNWZEAWDLJYIUYCNCPCIWBYSBGMUNKCE9347F030515C61BB68351C82376F98D210EAE8D23108E2176F995295FFA36D1DEB4EB85D47C1B74&CBStock=Checked&SrcOrder=o

Örömmel venném, ha megosztanátok velem véleményeteket a könyvről vagy témáról! Írjatok hozzászólást, “beszélgessünk” a tapasztalatainkról….

 

 

 

Első lépés: lásd meg végre KIT ADOTT NEKED ISTEN?

 

Sokáig nem tudtam, hogyan kezdjek hozzá a kapcsolatainkról – azon belül a párkapcsolatokról – szóló kategóriához , mert annyi mindent olvastam és annyi mindent hallottam az utóbbi időben erről, hogy nem tudtam eldönteni mi a legelső…

Aztán  Vigh Judit kolléganőm elém hozta a nyilvánvaló megoldást. Egyik nap ebéd közben a párkapcsolatokról való női csevegés után ajánlott egy könyvet, amelynek címe “Kit ad Isten?” és azonnal megéreztem, hogy ez az első lépés.

Ahhoz, hogy a párkapcsolatokról tudjunk sok-sok részletet írni, sok-sok könyvet ajánlani, először meg kell vizsgálnunk, tudjuk-e, hogy kit adott nekünk Isten? Látjuk-e az igazságot? Tudjuk-e, hogy ki és milyen a párunk valójában? Tudjuk-e, hogy mit szeret, mire vágyik, miért szomorú vagy minek örül? Mit hozott magával? Milyen hatások érték eddig? Mire képes? Mi az ő feladata? Miben tudunk neki segíteni, hogy ő is fejlődjön, hogy megvalósíthassa a feladatát?

Tudjuk-e az igazságot róla vagy csak mi magunknak feltételezünk valamit? Látjuk őt valójában, olyannak amilyen vagy csak olyannak amilyennek mi akarjuk látni?

Személyes tapasztalatom is az, amit mindenki tud, hogy a  szerelem idején mindenki viselkedik, szépít, elrejt…aztán a egyre növekvő számú hétköznappal a hátunk mögött a szerelem kémiája elmúlik, az ember kezdi elhagyni a felvett dolgokat, elengedni a megfelelni vágyást és a házasság adta biztonság tudatában “kiereszti a szellemet a palackból”. Már nem akar minden este vacsorát főzni, nem borotválkozik meg a hétvégéken, kényelmes vastag pizsamában bújik ágyba a szexi tunika helyett, elintézi a vásárlást virág nélkül, nem jut eszébe a másiknak is poharat tenni az asztalra, elengedi a pukit, elalszik a TV előtt vagy vég nélküli vitákat folytat az igaza érdekében.

A szerelem elmúltával az ember rájön, más képet látott eddig, mint a valóság. És a szembesülés ezzel az új emberrel általában nem sikeres. Rengeteg kapcsolat válással végződik és új ember keresésével, azt gondolván, hogy a másik mégsem nem nekünk való. Pedig ennek a megismerésnek inkább örülnünk kellene, mert mindez nemcsak a párunkkal történik, hanem velünk is! A királyfi rút kecskebékává változik és nem értjük mit keres mellettünk, míg rá nem döbbenünk a tükörben, hogy időközben mi magunk is kecskebékává váltunk, és egy királyfi már nem is állna velünk szóba. Nekünk is nagy felszabadulás levetkőzni a megfelelés terhét és magunkat adni, bízva abban, hogy elfogadnak és mi is elfogadunk, szeretnek és mi is szeretünk.

Boldogtalanságunkat az az illúzió okozza, hogy a másik nem úgy szeretett, ahogy mi szerettük volna, nem felelt meg az elvárásainknak. Holott ha valóban látnánk őt, képesek lennénk látni azokat a valós dolgokat, amiket ő ad, amiket ő tesz, amivel ő a maga nyelvén fejezi ki a szeretetet. Persze mindehhez az is kell, hogy a társunk egyébként tényleg adjon, mert ha csak ámítjuk magunkat a szeretetével és álmokat ringatunk, az a másik hibás véglet lenne.

Végre nem azt mondanánk szomorkodva, hogy a pohár félig üres, hanem azt mondanánk örülve, hogy a pohár félig tele.

Itt az ideje, hogy vizsgálatot tartsunk, ismerjük meg a társunkat! Ha kíváncsi vagy, hogy mások ezt hogyan tették és hogyan mesélik el, ajánlom figyelmedbe a könyvet, amelyről az elején szóltam. A könyv címe: Kit ad Isten? és a Heti Válasz Kiadó Kft. gondozásában jelent meg 2010-ben. Ide kattintva többet is olvashatsz róla, vagy akár megrendelheted: http://www.libri.hu/konyv/kit-ad-isten.html

Mi a véleményed? Kérlek szólj hozzá, várom észrevételeidet!